A kamaszkor egy lázadó tinédzser szemével

kamaszkor egy lázadó tinédzser szemével

A kamaszkor egy lázadó tinédzser szemével


A kamaszkor egy olyan időszak, amit túl kell élni, nekünk szülőknek és a kamasz gyermekünknek is. Nem könnyű és ha ez megnyugtat, nekik még ennél is nehezebb. Óriási csatát vívnak magukban. Ez egy kegyetlen belső harc és rajtunk múlik, hogy segítjük őket azzal, hogy  biztos csatalovat adunk alájuk és kardot adunk a kezükbe, vagy az ellenségei táborát erősítjük.

Egy tinédzser gondolatai segítenek nekünk a kamaszkor megértésében

Dühös vagyok, de nem tudom miért. Forrnak bennem az indulatok. A mindennapjaimat egy változó testben kell megélnem, nap, mint nap.

A jelenlegi életem kötelező dolgokból áll. Olyan dolgok amit meg kell tennem, akkor is ha nem akarom. Figyelni az órákon, felmérőket írni, házi feladatot tanulni, olvasni, csoportos munkában részt venni, ez egy kis kamasz minden energiáját lemeríti.

Az egész napom olyan emberekkel töltöm akikkel kényszerből vagyok összezárva és én nem is ezt akarom. Ők is lázadó tinédzserek, akik szintén pont olyan hülyén éreznek mint én.

Néha az önérzetemet megsértik az iskolában. Keményen. Tanárok, edzők, diákok. Neked nem mondom el mert szégyellem és nem szeretném hogy neked fájjon. Azt sem akarom, hogy tudd nekem mennyire fáj.

Pozitív gondolatok amit mondanunk kell gyermekünknek

Az egész életem a folyamatos “ nem akarok semmit csinálni érzése “, hiszen tudod, kamasz vagyok!

Nem akarok felébredni! Nem akarok iskolába menni! Nem akarok lefeküdni! Nem akarok edzésre menni. Semmit sem akarok csinálni!

Csak egy dolgot szeretek jelenleg az életemben. Aludni. Olyankor nem kell gondolkodnom, nem kell megfelelnem, nem kell aggódnom, nem kell félnem. Legszívesebben átaludnám ezt a pár évet, akkor talán kibírnám.
Nem lehetne, hogy a kamaszkor végén felébresztetek?

Szeretek a szobámba, látszólag semmit sem csinálni, de olyankor pont töltődöm, mert semmi másra nem vágyom, csak hogy úgy ellegyek, feladatok nélkül. Ilyenkor a legjobban videókat szeretek nézni, meg videókat nézni, meg videókat nézni…

Tudom, hogy a szobám katasztrófa utáni övezetre hasonlít. De mit csináljak, pont olyan a szobám, amilyen az én belső világom is. Egy kamasz lelkivilága is egy katasztrófa utáni övezetre hasonlít. Pont ezért érzem jól magam benne, ezért nem zavar a rendetlenség, sőt a rendetlenség nyugtat meg, mert közös a szobámmal a lelkünk

Tudom, hogy haragszol rám, nem hibáztatlak érte. Hiszen nem beszélek veled és ha beszélek, akkor is flegma vagyok és udvariatlan és mindenért hibáztatlak. De ezek a testi és lelki változások engem lebénítanak…

…nemrég még nem éreztem így. Pár éve még egy boldog kisgyerek voltam.

  • Aki szerette az iskolát, mert a tanárok megsimogatták a fejem és az osztálytársaim nem gúnyolódtak.
  • Nemrég még a tükörből egy mosolygós kisgyerek nézett vissza, most pedig a tükörképemnek bajusza van.
  • Nemrég még az a kiskölyök voltam aki szeretett focizni, aki szeretett játszani, bohóckodni.
  • Nemrég még boldog voltam, mert nem érdekelt, hogy mit gondolnak rólam mások.
  • A kamaszkor utálatos.
  • Az a boldog kisgyerek már a múlt. Nincs többé…meghalt!

Helyette itt egy kiskamasz, tele bizonytalansággal kétellyel ezért kérlek figyelj most rám és hallgass meg…

..kérlek ne gyűlölj, ne haragudj rám! Szeretném ha erősebb lennél mint én, hiszen én csak egy kamasz vagyok!!
Szükségem van rád, hogy te vagy az anyám, még  akkor is ha azt kiabálom, látni sem akarlak!
Na mikor ezt kiabálom, akkor van a legnagyobb szükségem rád!
Szükségem van a türelmedre, az elfogadásodra, a megértésedre. Arra, hogy akkor is szeress amikor flegma vagyok és szemtelen.
Hidd el ez nem neked szól, csak ez egy átmeneti tébolyult másállapot nálam.

Ha megkérdeznéd tőlem mivel tudnál segíteni nekem, ezt válaszolnám:

  1. Hagyj magamra
    Kérlek ne gyere be a szobámba, ha pedig szeretnél bejönni, kopogjál. Amikor összeveszünk én is rosszul érzem magam. Ilyenkor egyedül kell lennem és a szobámban biztonságban vagyok.
  2. Ne kiabálj velem
    A fejemben annyi gondolat kavarog, hogy a saját gondolataimat sem találom benne. Amikor kiabálsz velem még rosszabbul érzem magam, mert tudom, hogy csalódást okozok neked. Ilyenkor az is megfordul a fejemben, biztos arra gondolsz, minek születtem meg.
  3. Néha vedd el a telefonom
    Meglepő amit mondok, de igen nyugodtan vedd el néha a telefonom. A világháló és a közösségi média rabja vagyok, egyedül nem tudok kilépni belőle, de te ha megteszed, jót teszel velem. Szükségem van rá, hogy határokat szabjál, mert akkor biztonságban érzem magam.
  4. Vigyél magaddal néha
    Tudom nem akarok veled menni sehova. De ha kiviszel egy nyugodt helyre, egy parkba, ahol a fejembe levő káoszt otthon hagyhatom, akkor azért nagyon hálás leszek neked. Egy olyan helyre ahol nincsenek viták, ahol azt csinálunk amit akarunk és csak jól érezzük magunkat.
  5. Mondjál nyugodtan nemet
    Ne adjál nekem, mindent meg amit kérek. Minél többet adsz, annál inkább visszaélek vele. Szeretném megtapasztalni a pénz értékét, megtanulni spórolni, Nem fogom ezt soha megtanulni, ha azonnal nekem adod. Segíts nekem felnőni, segít nekem önállóvá válni.
  6. Szükségem van valakire
    Szükségem van egy felnőttre, aki nem te vagy. Egy nagybácsi, egy család barátja, egy bizalmas tanárom, vagy egy tinédzserekhez értő szakember. Egy mentor, aki meghallgat, aki megért, aki támogat. Akiből erőt meríthetek, aki reményt ad, ha elfogy az erőm.
  7. Mondd nekem, hogy szeretsz
    Úgy tűnik, mintha nem is érdekelne, de nagyon fontos nekem, hogy halljam ezeket a szavakat: hogy azt mondod szeretlek. Tudom elviselhetetlen vagyok, de nagyon fontos vagy a számomra.

És végül…

Tudom, hogy nem könnyű szülőnek lenni.
Néha tudom, hova kívánsz és meg is értelek.
De nem tart sokáig, ígérem.
Hamarosan újra örülni fogunk egymásnak, mert nem maradok örökre kamasz.
Addig érts meg, ezt benned, nagyra értékelem.
Köszönöm, hogy megértő vagy elviselsz és támogatsz!

Mostanában nem nagyon mondtam, de még mindig nagyon szeretlek!


A te tinédzser gyermeked

Csatlakozz a Rózsaszín szemüveg facebook csoportjához is, ahol pozitív gondolatokról, mindig friss információkat találsz.

Forrás: psychologytoday

Facebook
Pinterest
LinkedIn
Reddit
Twitter